2010. március 25., csütörtök

Anya varrj nekem tálat!!!


Ezzel a felkiáltással indult a reggel, miután fél órát dolgozott Panka keményen, hogy a takarójával a hátára kösse kedvenc maciját. Persze nem sikerült, és ettől rettenetesen begurult. Szóval kiosztotta a parancsot, varrjak neki egy tálat. (ami lefordítva Mei Tai) Jót derültem rajta és megígértem hogy másnapra kész is leszek vele. (gondoltam nagyképűen sitty-sutty összedobok egyet) Elővettem a varrógépet ( és hatalmas varrástudásomat is) majd éjjel 2-ig, vakartam a fejem, szabtam, próbálgattam, varrtam mire nagy nehezen készen lett. Persze reggel volt nagy öröm, és játék, még aludni is úgy akart menni hogy a hátán volt a maci, de erről kis győzködéssel sikerült lebeszélni. Nah így utólag hoztam egy képet is róla. Panka nem volt hajlandó modellt állni, amikor meg rá volt kötve elfelejtettem fényképezni :o) de sebaj majd lesz olyan kép is.

2010. március 20., szombat

Fogzás

Szegény kicsi Giginek bújnak alul a fogai. Egyszerre kettő. Eléggé megviseli a dolog, a mindig mosolygós kis tündérből, nyafizós tündér lett. Egész nap felkötözve sétálunk, szorosan hozzám simul rágja az öklét, a ruhám, a MT pántjait és csak panaszkodik. Néha, ha tesó belibben a látókörébe mosolyog egyet, majd folytatja a rágcsálást. Egyre inkább gondolkodok egy borostyán láncon, hátha megkönnyítené, és kicsi csöppöm nem szenvedne ennyire.

2010. március 19., péntek

Pisilni kell!!!

Eddig nem mertem írni a dologról, nehogy elkiabáljam magam. Panka kb. 2 hete csak bugyiban van, és még balesetünk sem volt. Nagyon ügyesen szól ha bilizni szeretne, bár az utóbbi pár napban inkább a vécére akar menni, amit nem is bánok, egy macerával kevesebb :o) Szóval pelust már csak alváshoz használunk, és kakiláshoz, valamiért az csak pelusba mehet. Majd annak is eljön az ideje, nem akarom sürgetni, szól ha már továbbléphetünk. Egyszer kétszer már elmerészkedtünk pelus nélkül rövidebb sétákra, boltba, bár ha hosszú távra megyünk azért még felhúzzuk.

2010. március 17., szerda

Zenebona


Panka imádja a zenét. Mindegy mi szól, már táncol és énekel. Még mikrofonja is van, egy kis zseblámpa, már egész Halász Judit repertoárja van. Le kell ülnünk és hallgatnunk kell a kis művésznőt. Természetesen a produkció végén tapsolunk, persze emlékeztet minket ha netán elfelejtenénk. A másik nagy kedvenc ha apa gitározik neki, az meg a csúcspont ha meg is engedi neki, hogy Ő is megfogja és pengessen. Még az sem zavarja hogy a gitár 2x akkora mint Ő és át sem éri a kezével, de már a gondolattól csillognak a szemei.

Apa szülinapja

Tegnap volt apa szülinapja. Már korán reggel nekiállt Pankus rajzolni, hogy azt adja ajándékba. Megkérdeztem sütünk-e tortát, a válasz az volt "Anya ha szeretnél süssünk, de ha nem szeretnél ne süssünk." Mondanom sem kell majdnem megzabáltam. Így mivel én szerettem volna nekiálltunk délelőtt megsütni, hogy mire apa hazaér kész legyen. Rettenetesen lelkes volt, mért, kevert öntögetett, nagyon élvezte. Annyit nyalakodott attól féltem megfájdul a pocija. Hiába szóltam rá, amint félrenéztem már benne is volt az ujjacskája a tálban. Amíg vártuk hogy minden kihűljön aludt egy nagyot, és ébredés után újult erővel nekiálltunk megkenni és feldíszíteni. Megbeszéltük, hogy titok és egy szót sem szólunk a tortáról, majd meggyújtjuk a gyertyát és bevisszük a szobába apának, és elénekeljük a Boldog szülinapot.
Amint apa belépett az ajtón Panka szaladt elé és kiabálta, hogy "Apa sütöttünk neked tortát!". Persze apa így is örült a tortának. :o)

2010. március 3., szerda

Kacsák a jégen














Múlt héten amint kisütött egy kicsit nap, már indultunk is a Balcsira. Panka a hír hallatán azonnal izgalomba jött. Már hetek óta kérdezgeti, hogy mikor mehet pancsolni a Balatonba. Hozni akart magának úszópelust :o) Mondtam hogy most kacsákat etetni megyünk, mert a fürdéshez kicsit hideg van. Teljesen felcsigázta a gondolat, a kocsiban végig mondogatta "Gyertek kacsák, gyertek kacsák!" Háát a partra leérve igen csak meglepődtünk. Amint bekanyarodtunk a mólóhoz a napocska szinte eltűnt a nagy ködben. A víz (jég) felett vastag köd, vagy inkább pára húzódott. Gyönyörű volt. Panka nagyon élvezte bár szegényem max. 50 cm-t dobott így a kiflije nem jutott el a kacsákig, de így is teljesen oda volt. Persze visszafelé menet még csúszdáztunk-mászókáztunk egyet a játszótéren, Gigi meg egy jót szundított rajtam. Mondanom sem kell éjjel mindkettő jól aludt.