Ma délelőtt voltunk Pankával beiratkozni az oviba. Rettenetesen furcsa hogy már akkora a lányom hogy be kellett íratni az oviba. Nagyon menni akar már.Megjelöltünk 2 csoportot ahol szimpatikusak voltak az óvónénik, remélhetőleg be is kerül valamelyikbe.Egész este emlegette az ovit alig tudtam elaltatni, mert be sem állt a szája.
Délután elmentünk a dokinénihez, de most először nem voltam megelégedve vele. Lehet én dramatizálom túl a dolgot, de a hasmenésre csak annyit mondott hogy a fogától van a kiütéseket meg kenegessem azzal a krémmel amit pár hónapja Pankának írt fel valami másra. Szóval kicsit felment bennem a pumpa hogy ilyen félvállról vette a dolgot. Így még mindig nem tudom mitől lehetnek a tünetei, de ha pár nap alatt nem javul akkor visszaviszem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése