A mai napunk meglehetősen sűrűre sikerült. Délelőtt a családsegítőben voltunk a Születés ünnepén. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg Pankus. Mindent ki akart próbálni. Rengeteg ismerős kis gyerkőccel találkoztunk, jól esett kimozdulni, Gréti a hátamra felkötve leskelődött, majd szundított egy nagyot.
Szabó Tánya tartott előadást a hordozásól, nagyon szerettem volna meghallgatni, de sajnos kicsit késve kezdődött, így csak az elején tudtam ott lenni, mert Pankus nem bírta. Éhes és álmos volt így hazajöttünk. Kb. 1,5 perc alatt elaludt, nem bánnám ha mindig ilyen gyorsan menne ;o)
Délután anyuéknál voltunk. Panka rengeteget dolgozott. Virágot ültetett, gazolt, (föld túrás közben megismerkedtünk a földi gilisztával, a csimasszal és a cserebogárral, engem rázott a hideg ő meg mindent megfogdosott) sőt még apának is segített hordani a murvát. Apa nagy, Panka kis talicskával rótta a köröket. Sajnálom hogy nem vittem fényképezőt igazán jó fotók készülhettek volna. Majd a nagy meló közepette egyszer csak megkérdezte hogy kaphat e pizzát, mert ő már rengeteget dolgozott :o)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése