Áll a baba áll....

Gréti feláll. Néha csak úgy ha belém kapaszkodik, van hogy megteszi az ágy széle vagy a kiságy rácsa is. Tündéri, hogy szinte még ki sem látszik a földől de már ácsorog. Rettenetesen tetszik neki, hogy más szemszögből látja a dolgokat, így nem is nagyon akar már csücsülni, persze még nem bírja sokáig és összecsuklanak a lábai. Néha meglepődök, hogy ezekben a kis csöppségekben mennyi akaraterő és kitartás rejtőzik, ami segít nekik megtanulni forogni, mászni(esetünkben inkább fókamód haladni), felállni, járni, beszélni. Azt hiszem mi felnőttek sokat tanulhatnánk tőlük, nem beszélve az önzetlen, feltétel nélküli szeretetről ami ott csillog a pici szemükben, amikor felvesszük, átöljük, vagy szopiztatjuk Őket. És nem tagadom vannak nehéz napok, mikor esténként az ágyra dőlve már sírni sincs erőm, de egyetlen pillanatukat sem adnám a világ összes kincséért sem. Üzenem minden (leendő) anyukának, nincs fontosabb dolgunk a világon, mint tiszta szívből és feltétel nélkül szeretni, és segíteni őket, majd ha eljön az ideje elengedni a kezüket és büszkén nézni, hogy egyedül is megállják a helyüket.